Hosszú kihagyás...

2009.07.30. 19:33

Hosszú kihagyás után tért vissza a csapat, a revansvágytól fűtött TAHÓk ellen.

A két gárda eddig két alkalommal találkozott, a káosz kupa alapszakaszában és a rájátszásban, mindkétszer csapatunk diadalmaskodott, így érthető volt a törpék lelkesedése, főleg hogy a meccsre a békelfek egyik erős fiújának lemészárlásával melegítettek.

A mieinknél nem sok változás történt, csupán képzetlen öregfiúnkat vonultattuk vissza segédedzővé, és Zöldfülű személyében tettre kész újonccal bővült a keret.

Nem kezdődött jól a mérkőzés, Különc beteget jelentett, így nélküle lépett pályára a csapat 5 rohamozója, a 2 boszi, plusz 4 skilles mezőnyjátékosunk: Zúzó, Pöröly, Tájfun és Monszun. A törpék számos előnyt vetnek be ennek ellenére, mint utóbb kiderült 2x-esen is lefizették a bírót, a népszerű félszerzet szakácsok közül is felfogadtak egyet, nem hiányzott a szokásos vándor gyógyító sem, bloodweiser lánykák ugráltak a partvonal mellett, és két kártyát is húztak a mocskos trükkük pakliból... Feldobást nyerve támadáshoz álltak, és mire a berozsdásodott csapatunk észbe kapott, már le is rohantak minket saját kezdésünk alatt!!!

Hál' Istennek ezt ellensúlyózandó a dobóik - biztos kéz ide- vagy oda - két kör alatt sem tudják felvenni a labdát, és már rajtuk is vagyunk! Már a második kör elején elszállt Boszi által hozott vezér reroll-unk, de amíg Kisdobos - újonnan szerzett karmainak köszönhetően - leséríti a 11-es 4-es erejű törpicseket (sajnos a vándor gyógyító egyből sikeresen hablatyolva felgyógyította), addig Poison Ivy cselt rontott, és máris nyakunkon az ellen. Már a 3. körben kijátszák a 3. számú mocskos trükköt, de szerencsére boszink megússza a rúgdosást, és a dobójuk ugyan végre felvette a labdát, ám egyből el is hasalt sprintelés közben, rámozdulunk tehát a labdára... Monszunk KO-ra üti az 1-es trollvadászt, kár, hogy leregenenálta... futójuk felkapja a labdát, és nagy sprintelést követően a rohamozójuk kezébe nyomja. Jarlaxle képébe tortát vágnak, így félig vakon botorkálva nem sokat segít a társainak. 3-as rohamozójuk felugrást követően roham közben KO-ra üti Tájfunt, ezzel kiegyenlítve a KO-meccset. Kisdobos ezen feldühödve újra leséríti a 11-es számú törpét, akit ezúttal nem pofoztak helyre. Törpök egyből egalizálni szeretnének, és 1-es trollvadász végzetesnek tűnő csapást mér Old Shatterhand-re, de szerencsére a mi gyógyítónk is a helyén volt, megúsztuk a halálozási rovat hirdetési költségét... Boszi 1 zónában is felkapja a labdát, halált megvető bátorsággal kicselezi magát a hosszúszakáll mellől, bezzeg Uttörő blokkot ront, megint nyakunkon az ellen... 5-ös futójuk leséríti Jarlaxle-ot, de legalább Boszi - a biztos megoldást választva - bebattyogva megszerzi a meccs - és csapatunk - első találatát.

Fordulás után az ütősor gyengén muzsikál, és a 2. körben már megint bukjuk az egy szem reroll-unkat. Ezt tetézve 2-es trollvadászuk leséríti Poison Ivyt, aki szintén nem állhat a vezetőedző rendelkezésére következő meccsünkön. Válaszul Boszi is leséríti a 7-es hosszúszakállt, aki már most alibit jelentett a TAHÓk következő meccsére. 6-os futójuk hatalmas mázlisorozat után felkapja a labdát (újak még a szabálymdosítások számunkra, sokadszorra rontjuk el, hogy előre be kell jelenteni minden akciót...), 5 játékosunk heverészik a földön, kezd rosszul állni a szénánk... 5. körben ráadásul a labdás 6-os futójuk lerúgja Monszunt, a bíró közben tüntetőleg másfele néz. Utolsó előtt körben a labdás futójukat alig pár mezőnyire a TD zónánktól közrekapja Uttörő és Profi, aki nagy cselsorozatot és sprintet követően ért csak oda, de mint kiderült bőven megérte, mert ez volt a meccs kulcsa, lévén a törpe futó elesett a profin szerelő Profi lábában, és eddigre elfogyott a 6 újradobásuk, megint mi jöhettünk. Igazság szerint jó eséllyel szerezhettünk volna ekkor még 1 TD-t egy kézről-kézre adást és egy rövid passzt követően, azonban megint elfelejtette a vezetőedző előre jelezni ezen szándékát, így újabb gólszerzési reményeink hamvukba holtak, izgulhattunk, hogy nehogy egy újabb törpe mázlisorozat végén kiegyenlítsen az ellen. Szerencsére ez már nem jött be nekik, így egy fordulatos meccsen ismét csak sikerült nyernünk a mumus szerelő törpék ellen... Boszi még a végén próbálkozott törleszteni egy kis rugdosás által, de sajnos nem jött be a próbálkozás, a kemény törpe vért állta a próbát, bár legalább ezt is gyakoroltuk, a bíró észre sem vette... Az elején a törpéknek szerencsére nem sikerült nagyobb sérüléseket okozniuk, és bár utána melléjük szegődött a szerencse, de megúsztuk 3 sérüléssel (nem számítva persze Tájfun lemészárlását, amit sikerült meggyógyítanunk!), ami nem is rossz a kisnövésű, ámde annál keményebb öklű nép ellen. Kisdobos meghálálta a belé fektetett bizalmat és új karmainak köszönhetően rettegésben tartotta az ellent, két sérülést is kiosztott, így jogosan lett a meccs játékosa sötételf részről, szintet lépve az ugrás képességet sajátította el, a többi csapat labdás játékosainak legnagyobb örömére ;) Hosszú idő után Boszi is szintet lépett, testőr képzettséget szerzett, ami nagyon hasznos lehet a csata sűrűjében a társak számára. Legközelebbre remélem már jobban belejön a csapat, és nem fog látszódni a hosszú, majd 2 hónapos kihagyás - igaz fontos játékosunk hiánya viszont várhatóan igencsak érezhetően látszódni fog a játékunkon.

TAHÓk - Sima Ügy 0-1 (3-3)

A bejegyzés trackback címe:

https://verfocisimaugy.blog.hu/api/trackback/id/tr401278222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása