Bajnok a csapat!

2009.05.29. 14:36

Békelfek - Sima Ügy 0-1 (1-5)

Döntő tétjének megfelelően ádáz, parázs hangulatú küzdelem zajlott a gyepen és a kispadokon egyaránt. A kiegyenlített nemes küzdelemről 1-2 alkalommal elterelte a figyelmet a vezetőedzők torzsalkodása, mely nem illett a játék szelleméhez, s melyért ezúton is bocsánatot kérek a magam részéről.

A mérkőzésre remek vérfoci időben került sor. A pénzfeldobást mi nyertünk, és előzetes terveknek megfelelően védekezést választottuk, had' jöjjenek a nyunyingák! A nemeselfek közül szinte mindenki játékra jelentkezett, annak ellenére, hogy közülük 10 játékosnak is vissza-visszatérő sérülése van, Elwood pedig hajlamos lekésni az első félidőt, nálunk bezzeg mind Különc, mind pedig Tájfun sérülése kiújult... Na szépen kezdődik a meccs...

Tökéletes kirúgást követően az előretolt védőink, Old Shatterhand, Pöröly és - a nemeself rohamot követően - Monszun is hátára esett, de a felállított védőláncunk áttörését meg sem merték kísérelni. Boszi 2. körben lesérítette Gonzalót, pontosabban kitörte a kis izgága anyaszomorító nyakát, ám a nemeself gyógyító eredményesen vartyogott, pedig a közönség már kezdett tombolni a vér szagára. Kisdobos - mint a meccsen általában - eredményesen küldte padlóra Elwood-ot, aki ebbéli meglepetésében további 1 körig fel sem tudott tápászkodni onnan. Monszun is kioszt egy sérülést, ami ugyan nem túl komoly, de emberhátrányba kerülnek ezáltal a nemeselfek, akik kezdik elveszteni nyugalmukat, és bravúros cselsorozatok után TD-t próbálnak elérni. Ez majdnem sikerül is nekik, de Pszichó - saját legnagyobb megdöbbenésére - remek reflexei által simán közbenyúlt és lehúzta a remek passzt, ezáltal megváltozik a meccs képe, az eddig konfliktuskerülő nyápicoknak kell igyekezniük labdát szerezni. 6. körben Alfred leséríti Profit, de most a mi gyógyítónk lép akcióba, és rendbehozza az összezúzott csípőt. Ekkor teljesen tetőfokára hágnak az indulatok, innentől kezdve csak homályos képek maradtak meg az egyébként nagyon izgalmas meccsről. Az első félidő végén ugyan megszerezhette volna a csapatunk az első gólját, azonban a nemeselfek óvása folytán lejárt az időnk, így elérhetetlen maradt az ellenfél TD zónája. Sebaj, a második félidőben beindult végre a csapatjátékunk, a játékosok (főleg Boszi, Monszun és Kisdobos) elkezdték szórni a sérüléseket és KO-kat, ezáltal jelentős létszámbeli fölénybe kerültünk, és mondhatni menetrendszerűen a 8. körünkben találatot értünk el: bevittük az első - és mint később kiderült győztes - találatunkat. A nemeselfek maradék lelkesedése is elszállt látván újra felállt védő láncunkat, azonban tettek még egy kétségbeesett kísérletet az egyenlítésre. Felhozták minden épkézláb játékosukat - bár így sem volt meg a teljes létszám -, azonban már az első rohamukat elrontották, lévén a rohamozó játékosuk sprintelés közben akkorát esett, mint az ólajtó. Megjegyezzük, hogy érthetetlen volt a koncepció, miért kellett a lánctolást kockáztatni, mikor a goblinjuk elhajítása lehet egyszerűbb lett volna...

Remélem a két csapat következő találkozója hasonlóan jó küzdelmet, ámde kevesebb vitatkozást hoz. Gratulálok Szepének a jó teljesítményért! Köszönet a norsca és törpe szurkolóknak, illetve bírónak a kedélyek helyes mederbe tereléséért és szurkolásért!

A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a kupagyőzelem hatására nőtt a szurkolófaktorunk, többszázezer aranyat zsebelt be a csapat, és egy játékosunkat a káosz istenek különös kegyben részesítették, Kisdobos karmokat kapott annak érdekében, hogy a vérre éhes szurkolókat még jobban ki tudja szolgálni! Most az ünneplésé a főszerep, kijózanodás után visszatérünk! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://verfocisimaugy.blog.hu/api/trackback/id/tr81150994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monka. 2009.05.29. 15:45:51

Gratulálok a győzelemhez! Sajnálom, hogy vitába torkollott a mérkőzés, de ez ne vegye el a győzelem örömét, hiszen az szoros küzdelemben nagyon is megérdemelt volt. Sajnálom, hogy élőben nem láttuk, és köszönet a beszámolókért az ott lévőknek. :)

Csemeric 2009.05.29. 16:21:46

@Monka.: Köszönöm, Móni, nem vette el a kedvem, csak jobb érzés lett volna viták, sértődések nélkül bajnoknak lenni. Majd köv tornán! :)
süti beállítások módosítása